Bánki Róbert · 2026. július 27.
Valamikor 2001 januárjában történt. A HA-FBA lajstromjelű Z-43 típusú repülőgéppel mentünk Szegedről Pécsre. Vagyis ez volt a terv. Valahol Kiskunhalastól délre, a teljesen nyugodt időben, az eseménytelen út közepe táján ránk szakadt a repülő teteje. A hirtelen nyakunkba szakadó tetőlemez nagy zúgás kíséretében adta fel korábbi pozícióját. Én azt gondoltam, hogy a tető szerkezete omlik össze lassan, és attól féltem, hogy egy leszakadó elem esetleg elviszi a vezérsíkot, és onnantól kezdve nem fog számítani, hogy milyen döntéseket hozunk. Ezért azonnal úgy döntöttem, hogy leszállunk az első alkalmas terepen. Ez két jegenyesor között húzódó hosszú szántóföld volt. Leszálltunk, a későbbi vizsgálat is megerősítette, hogy szépen ki volt lebegtetve a repülő, de az éjszaka fagyott, nappal felengedett talajban sajnos elsüllyedt az orrfutó, aztán kicsit orra is álltunk, sérült a jobb szárny is. Hárman ültünk a repülőben, senkinek nem lett semmi baja. Ekkor nekem is, és a mellettem ülő barátomnak is kb. 50 óra repült időnk volt. A KBSZ-vizsgálat megállapította, hogy megfelelő döntést hoztunk; a repülőt nem a megfelelő manual alapján tartották karban, és a Zlin 142 manualban nem vonatkozott eljárás a tetőlemez ellenőrzésére, mert abban a repülőben nincs ilyen elem. A biztosító fizetett, a repülő pár hónap múlva újra repült. Én egy tanulságot vontam le az esetből. Ha ma történne, leszedném a nyakamba zuhant kárpitot, hogy megnézzem, mi van mögötte, és ha a szerkezet nem sérült, akkor elmennék a legközelebbi repülőtérig.
Helyszín
Balotaszállás
Szerkesztőségi vélemény
Egy nyugodt téli átrepülés, eseménytelen útszakasz — majd egy hangos reccsenés, és a kabintető kárpitja a nyakukban. Kevés dolog tud jobban meglepni egy pilótát, pláne úgy, hogy a hang és a látvány egyszerre sugallja a legrosszabbat: bomlik a szerkezet. A meglepetés-hatás (startle effect) ilyenkor másodpercekre képes megbénítani a döntéshozatalt — a személyzet viszont nem fagyott le, hanem azonnal cselekvési tervet hozott. Ismeretlen természetű, potenciálisan a vezérsíkot fenyegető hiba esetén az elővigyázatossági leszállás tankönyvi válasz. A pilóta a rendelkezésére álló információból a legrosszabb forgatókönyvre készült — és a repülésbiztonságban pontosan ez a helyes hozzáállás: amíg nem tudod, mekkora a baj, úgy kezeld, mintha nagy lenne. Két ötvenórás pilóta, akik habozás nélkül elköteleződnek egy alkalmas terep mellett, és végigrepülik a döntést a földetérésig — ez érett légi döntéshozatal (ADM). A KBSZ megállapítása, hogy a döntés megfelelő volt, ezt megerősíti. Itt rejlik a rovat egyik legfontosabb tanulsága: jó döntés is végződhet sérült repülőgéppel. A leszállás maga szakszerű volt — a vizsgálat is igazolta a szép kilebegtetést. A gépet nem a pilóta fogta meg, hanem a talaj: az éjjel fagyott, nappal felengedő szántó csapdája a levegőből felmérhetetlen. A mérce nem az, hogy karcolásmentes maradt-e a gép, hanem hogy hárman sértetlenül szálltak ki. Az igen. A KBSZ a hibát a karbantartási láncban találta meg: a gépet nem a saját kézikönyve alapján tartották karban, a Zlin 142 kézikönyv pedig nem írhatott elő tetőlemez-ellenőrzést, mert abban a típusban nincs ilyen elem. Ez klasszikus látens hiba — a fedélzeten ülő pilóta számára láthatatlan, dokumentációs-szervezeti eredetű veszély. A biztonság nem a botkormánynál kezdődik, hanem a papírmunkánál. A szerző ma leszedné a nyakába zuhant kárpitot, megnézné a szerkezetet, és ha ép, elrepülne a legközelebbi repülőtérig. Ez érvényes fejlődés: ha megbízhatóan megállapítható, hogy a szerkezet sértetlen, akkor szilárd burkolatú futópályára repülni kisebb kockázat, mint ismeretlen terepre leszállni. De ez a higgadt „előbb felmérem” reflex a tapasztalattal jön. Ötven órával, egy hangos, szerkezeti hibát sejtető esemény közepén az azonnali elővigyázatossági leszállás nem volt hiba — és soha nem az, ha a végén mindenki sértetlen. Egy tankönyvi jó döntés tökéletlen kimenetellel, egy láthatatlan karbantartási hiba, és egy pilóta, aki évek távlatából is hajlandó nyilvánosan elemezni, mit tenne másképp. Pontosan ez az a kultúra, amit ez a rovat épít: nem a hibátlanság látszatát, hanem az őszinte tanulást.
— Opusz Ottó, 2026. július 27.