Siklóernyős perecelés

December környékén indultam el egy hátimotoros siklóernyővel Epölről Hidegkútra. Az volt életem második hátimotoros repülése. Körülbelül 3 év siklóernyős tapasztalat volt a hátam mögött, mindez motor nélkül. Az oktatóm figyelmeztetett, hogy ezt motort ne használjam, mert túl erős nekem, és nehéz, mint egy disznó. Ignoráltam a figyelmeztetését, mert azt hittem, hogy nyerészkedni akar azon a hátimotoron, amit korábban próbált eladni nekem. Így hát nekivágtam. Hazaúton a szél beerősödött, a kezeim útközben kezdtek elfagyni, és amikor megpróbálkoztam a leszállással Hidegkút környákén, a földet érés előtt egy méterrel kaptam egy féloldalas csulást. A hirtelen merüléstől megijedtem, és tapasztalat hiányában húztam egy cső gázt, mire a motor belepördített földbe. A bal lábamra érkeztem, majd kétszer visszapattantam a földről. Miközben pörögtem a levegőben, láttam a hátimotor keretének a darabjait szerte szét repülni. Az első becsapódás után nyilalló fájdalmat éreztem hátamban. Földet érés után a földön feküdtem. A beülőbe beszorultak a karjaim. A sisakom hatra billent, és a csat elszorította a nyakam. Egy kutyát sétáltató kislány odaszaladt hozzám, és megkérdezte, miben tud segíteni. Kértem, hogy csatolja ki a sisakom, mert nem kaptam levegőt. Nem jött rá, hogy a csat, hogy működik, ezért kértem, hogy húzza erősen a karom a könyökömnél fogva, hogy ki tudjak szabadulni a beülőből. Miután felszabadította a karom, levettem a sisakot, kikúsztam a beülőből, és amikor megpróbáltam felállni, irgalmatlan nyilallást éreztem a derekamban. Több járókelő is odajött. Kihívták a mentőket, és betakartak egy pokróccal. Később kiderült, hogy kompressziós csigolya törést szenvedtem. Szerencsére nem bénultam le, és egy év után teljesen felépültem, de a készségeimbe és ítélőképességembe vetett bizalmam még évekig a padlón volt. Talán erre a balesetre volt szükségem, hogy benőjön a fejem lágya.