Kapkodásból autorotáció

Egy helikoptert készítettünk elő sétarepülésre közösen a hangármesterrel, aki egyben karbantartó személyzetünk is volt. A kedves pár repülése már korábban két alkalommal halasztásra került, kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Körülbelül 10 perc volt hátra az érkezésükig, amikor megkértem a karbantartót, hogy távolítsa el a kormányszerveket az utasoldalról. A folyamat félbeszakadt, mivel az utasok ideje korán megérkeztek. A karbantartó javasolta, hogy toljuk ki a gépet a hangárból, és kint folytassuk a repülés előtte felkészülést, amivel egyet is értettem. Kitoltuk a gépet, majd fogadtuk az utasokat. Ezt követően folytattam a félbeszakított felkészülést. Sietnünk kellett, mert az időjárás aznap sem tűnt túl fényesnek. Pár cumulunimbus felhő délnyugat felől kúszott a reptér felé, szűkös időkeretet hagyva a programra. Úgy láttam, hogy még pont belefér egy „gyors” Budapest városnézés mielőtt az ítéletidő eléri a repteret, úgyhogy neki is indultunk. A számításom megállta a helyét, mert pont visszaértünk mikor a villámok elkezdtek csattogni a repülőtér határában. A nagy sietségben egy élesebb bedöntéssel fordultam a negyediket. Szerencsére elég szűkösen, mert amint befejeztem a fordulót, a rotor fordulat elkezdett esni. Az alacsony fordulatszám jelző sípolt és villogott. Megállt a hajtómű. Ahogy arra kiképeztek, egyből koppig leengedtem a kollektív állászög vezérlőt, és megkezdtem az autorotációt. Mivel szűk forgalmikört írtam le a CB-k miatt, már jóformán a pálya fölött voltunk, úgyhogy nem kellett azon aggódnom, hogy hova essek be. Körülbelül 50 láb magasságban vettem észre, hogy a motor nem állt meg, hanem alapjáraton stagnál. Ekkor kikapcsoltam a governort és átvettem a gázkar felett az irányítást. (Governor: az automatika, amely kezeli a gázkart a pilóta helyett, és beállítja a megfelelő rotor fordulatszámot). Végül az utolsó pár méteren helyre állítottam a rotor fordulatot, és leszálltam manuális gázkar vezérléssel. Leállítás után hátam mögé rejtett kezekkel kellett elköszönöm az utasoktól, mert úgy remegtek, mint a nyárfalevél. Az utasok megköszönték a repülést és látszólag semmit nem vettek észre a vészhelyzetből. Azt mondták, hogy nagyon élvezték, és hálálkodtak, hogy elvittem őket a fenyegető időjárás ellenére. Azonnal hívtam a főpilótát, és jelentettem neki az esetet. Pont kint volt a reptéren, és mondta, hogy akkor nézzük át együtt a gépet. Amikor sétáltunk a helikopter felé, akkor láttuk, hogy az utas oldalon nem lett eltávolítva a kollektív állásszög vezérlő. Legnagyobb valószínűséggel, az éles bedöntésű fordulónál az uras megijedt, és belekapaszkodott a kollektív állászszög vezérlőbe, és véletlenül letekerte a gázt, szorításával pedig korlátozta a governor működését. Ezt később megerősítette, hogy az azt követő próbarepülésen a governor és a motor kifogástalanul működött. Érdekes volt átélni egy valódi vészhelyzetet. Amikor gyakoroltam az autorotációkat, fel voltam rá készülve, és azonnal tudtam reagálni. A valóságban viszont kellett egy másodperc, hogy egyáltalán felfogjam, hogy ez most tényleg megtörténik velem. Amikor benne voltam a szituációban, mint ha egy másik karakter vette volna át felettem az uralmat, minden ösztönösen csináltam, és csak utólag tudtam megmagyarázni, mit miért csináltam. Az adott helyzetben, mint ha automata pilótán lett volna minden kognitív készségem. A felelősség itt egyértelműen az enyém volt. Hiába delegáltam a kormányszervek eltávolítását a karbantartónak, pilótaként az én feladatom lett volna ellenőrizni a munkáját, amit a kapkodásban elfelejtettem.